SZELÍDÍTÉS


A szelídítés, a szelídség jelensége évezredek óta jelen van az ember kulturális és civilizációs történetében. Kulcsfogalom. Ugyanakkor a szelídítést a tárgyainkkal, tereinkkel nagyon ritkán (szinte soha nem) hozzuk összefüggésbe, pedig mára a halmozott (és egyre inkább halmozodó) tárgy- és térkultúránk egyik legfontosabb kérdése lehet.

Jellemzően sokat gondolkodok és beszélgetek a Földön élő egyes emberek lehetséges, igaznak nevezhető fő céljairól és az emberiség feladatáról… Egy ilyen témájú beszélgetésben fogalmazódott meg az alapgondolat, mely szerint, ha alaposabban megfigyeljük az ember és tágabb értelemben vett környezetének viszonyát, egy általános érvényű, vagyis az élet minden területén működő és lényegében minden korban jelen lévő szelídítő attitűdöt fedezhetünk fel. E mellett persze ott van az agresszív, vad, mondhatnám állati magatartás is. Például egyszerre ölünk állatokat, pusztítunk ki fajokat és közben más fajokat pedig megszelídítve a barátunkká teszünk. Az emberen múlik, melyik hozzáállást választja, melyik attitűdöt képviseli, ami a lényeg, hogy képesek vagyunk/lehetünk szelídíteni a mindennemű környezetünket.

A szelídítés azt jelenti: célunk megismerni, megérteni,(építeni) a minket körülvevő világot, hogy képesek vagyunk őszintén, nyitottan kommunikálni és együttműködni, egyenrangú partnerként tekintve a környezetünkre és felelősséget vállalni a tetteinkért és azok következményeiért.


A SZELÍDÍTÉS 4 ALAPVETŐ IRÁNYA

1. Az állatok szelídítése. Az ember szelídítő képességéről elsősorban a vadállatok megszelídítése és háziasítása kapcsán szoktunk beszélni. Ez egy elég evidens és egyben a legősibb iránya a szelídítő magatartásunknak.
Érdekes, hogy egy szelídítő megnyilvánulás, történetesen a ló megszelídítése forradalmian új téri tapasztalatokhoz, "nagyobb távlatok bejárásához, új technikák kialakításához s új hadászati módszerek kidolgozásához segítette hozzá az embert" (Paul Virillio). A ló megszelídítése elindította a közlekedés reformjának folyamatát, a sebességben rejlő lehetőségekre hívta fel az emberek figyelmét, így lett a megkérdőjelezhető irányú, végtelenbe tartó, sebességet fokozó (szállító)eszközök fejlesztésének ős pillanata.

2. A természet erőinek megszelídítése is alapvető jelentőségű. A természet adja az összes alapanyagunkat, táplálékunkat és a megújuló energiaforrásainkat, miközben ezektől az erőktől való védelem a túlélésünk feltétele. A ház az, ami képes megvédeni a tomboló természettől, a viharos szél benne lágy szellővé szelídül. A ház a természet szelídítésének számunkra legfontosabb eszköze.

3. A emberek közti kapcsolatok szelídítésének alapkövei: a család, mint (vérszerinti) közösségi forma, ami az együttélést és együttműködést valósítja meg és a vallás, ami a tágabb közösség egységes erkölcsi normarendszerét adja, egy közös értékrendet, ami nevezhető több évezredes szelídítő programunknak.

4. A mesterséges környezet szelídítése: minden olyan emberi környezetalakítás/alkotás, ami szelíd (tervezői) attitűd mentén születik meg (és az eredmény is ezzel azonos).

A szelíd/szelídítő attitűd jellemzői: megértés, megismerni vágyás, együttműködés, kommunikáció, őszinteség, egyszerűsítés, kreativitás, összképlátás, nyitottság, önbizalom, bizalom, empátia, nyugalom, tudatosság, önállóság, felelősségvállalás, megbízhatóság, tisztelet…

A tárgyi környezetünkben valósulhat meg legdirektebb módon a szelídítés. Hiszen a tárgyainkat és eszközeinket fejlesztjük a legnagyobb mértékben s a sokad generációs finomított technológiáktól függetlenül ezek válnak tömegével hulladékká. A fejlesztés végtelen folyamat, mert nincs tökéletes és teljes megismerés. Nem a fejlesztést magát kell céllá tenni;

A FEJLESZTÉS FINOMÍTÁSA HELYETT A FEJLŐDÉS SZELÍDÍTÉSE

„Valahányszor feltalálunk egy technikai újítást, feltalálunk egyben egy újfajta balesetet (pl. vonat – vonat szerencsétlenség)”(Paul Virillio)

Vagyis az ember alkotó tevékenysége egy végtelen fejlesztési, finomítási folyamatot eredményez, mivel mindig ki kell küszöbölni valami - nem tervezett – negatívumot, például az eszközökben rejlő balesetek lehetőségét. Elgondolkodtató, hogy miközben alkalmazunk, vagy létrehozunk valamit (pl. ló vagy balta), hogy könnyebb legyen az életünk, egyszerre egy önmagunkra is veszélyes, akár halálos helyzetet vagy eszközt teremtünk (a ló szelídítési folyamata, a balta, mint élelemszerző fegyver). Újra és újra arra kell törekednünk, hogy a bizonyos dolog / eszköz (túlnyomó részben) az életet segítse, s ne annak ellentétét.

Érdekes példa erre a börtön építészet és a büntetés típusok folyamatos szelídülése. Kezdetben a büntetés brutális kínzásokkal járt napjainkban maga a bezártság, a "szabadság vesztés" a büntetés, és egyre több szinten válik fontossá, hogy a börtönben ülő emberek visszakerülnek a társadalomba és ehhez méltóan, emberségesen kell velük bánni, mert "ha állatként bánnak velük a börtönben állatként fognak kijönni onnan."(egy holland börtön-szaki) Vagyis nem mindegy milyen épületekbe zárjuk be a bűnelkövetőket.

Az emberi fejlesztések kettős természete, jól mutatja, hogy nem mindegy milyen cél érdekében alkotunk, és szelídítünk meg egy anyagot, vagy egy élőlényt vagy akár egy teret. A fejlesztés könnyen válik a hatalom és a pénz megtartásának, növelésének eszközévé. „A hatalomvágy benne foglaltatik az ember alkotásában. Mindennek, amit ember alkotott hatalma van a továbbfejlődésre.”(Paul Virillio)
Ezért tartom fontosnak, hogy olyan szemlélettel tervezzek, ami az „objektív jó” elérését célozza.

objektív jó = a saját érdekem, hogy a mások érdekeit figyelembe vegyem
szubjektív jó = a saját érdekem, hogy a mások érdekeit ne vegyem figyelembe (Cosovan Attila)

Tehát az ember képes szelídíteni az élőlényeket (állatok, növények), a más emberekkel való kapcsolatait, a tárgyait, eszközeit, épített környezetét (épületek, utak, terek…) és természeti környezetét is. Ez azért lehetséges, mert „a környezet nem általában létezik, hanem annak vonatkozásában, amit körülvesz, azaz mindig valamilyen fókusz vonatkozásában.”(Dúll Andrea) Vagyis az ember és környezete összefonódása eredményezi a kölcsönös alakulást, fejlődést, esetünkben szelídülést.

A szelídítés lényegében 
kapcsolatteremtés, a másik megismerése, megértése és barátjává válás, amely kapcsolat felelősséggel jár. Ezek a fogalmak az életünk minden területén működőképesek, sőt szükségesek, a kis hétköznapi részletekben vagy akár globális szinten, sőt az univerzumhoz való kötődésünkben is megjelenhetnek. Mintha nem találnék olyan fókuszpontot, amiben ezek az elvek ne mutatnának követendő utat. Nem lehet, véletlen, hogy ha valaki szelíd, arra azt mondjuk emberséges. Mindezek miatt gondolom azt, hogy az emberiség nagy célja lehet a szelídítés.


SZELÍD HÁZ

A szelíd házban élni egy megtisztulási folyamat kezdete lehet. A társadalmi lét végletes hatásaitól felszabadított terápiás hatású tér.
Egyik fő célja, hogy segítse az embereket többlettudáshoz jutni az élettér és az ember közti interaktív viszony területén. Ez nem az általános műveltség része, pedig fontos lenne róla tanulni, (úgy mint mondjuk az egészségről és az egészség megőrzéséről is). A szelíd ház segítene rávezetni használóit a valódi értékek újra felfedezésére. Megmutatná a szelídítés lényegét, mint lehetséges emberi abszolút célt.

A házépítés, egy nehezen teljesíthető, (de elvárt) életfeladatként él a köztudatban. Az elrejtőzés és önkifejezés lehetőségeként. Azt mindenki érzi, hogy szüksége van egy személyes, birtokolt helyre, amit a lehető legnagyobb mértékben kontrollja alatt tudhat. De a ház/lakás nem feltétlen otthon. S azzal kevesen vannak tisztában (illetve nincs fontos szerepe még), hogy milyen mértékben hat az épített/mesterséges környezetünk pszichénkre és cselekvéseinkre.
Építészeti szemmel a környezet alakítását lehet idomítási folyamatnak is tekinteni, aminek a lényege magunkhoz formálás, a terület birtokbavétele és a kontroll miatt érzett elégedettség, de lehet szelídítési folyamatnak is tekinteni, ami pedig a kölcsönös alakulásra és felelősségteljes kapcsolatra helyezi a hangsúlyt. Az emberek többsége jellemzően idomítóként szeretne kapcsolódni környezetéhez, mert a szelídítéshez el kell fogadni a másik élőlényt, teret, tárgyat, bármit egyenrangú partnernek (s ez a nehezebb út).





SZELÍDÍTÉS = MEGISMERÉS, MEGÉRTÉS, KAPCSOLAT, BARÁTSÁG, FELELŐSSÉG

Amikor a szelídítésről, mint alapvető emberi tulajdonságról elkezdtem gondolkodni, írni, kérdéseket feltenni eszembe jutott A kis herceg (Antoine de Saint-Exupéry) erre vonatkozó fejezete. Mikor újra elolvastam (felnőtt fejjel is) rádöbbentem, hogy mennyire jó, igaz és egybevág a gondolataimmal.

A megszelídített lény önszántából választja ezt az utat, mert általa biztonságot, gondoskodást kap, így felelősséggel ruházza fel a szelídítőjét. A szelídség és a szelídítés tudatos, ezért emberi tulajdonság, az értelem irányítja, az öntudatot és az önkontrollt erősíti, van célja, az (állati) ösztöneink kordában tartása a közösség, a jó kapcsolat, a béke érdekében.

Akár élőlény, akár tér, akár tárgy szelídítéséről legyen szó barátkozási-szándék indítja el, ami óvatos közeledéssel kezdődik, a dolog és környezete megfigyelésével, értelmezésével, analizálásával. Meg kell ismerni a dolog természetét, előnyeit, hátrányait, esetleges problémáit, nehézségeit, s e közben jön létre a kapcsolat, a „barátság.” Ez pedig pont olyan, mint maga az alkotói / tervezői folyamat. Vagy akár a gyermeknevelés.


A kis herceg és a róka találkozása:

"Akkor jelent meg a róka.
 - Jó napot! - mondta a róka. 
- Jó napot! - felelte udvariasan a kis herceg. Megfordult, de
nem látott senkit. 
- Itt vagyok az almafa alatt - mondta a hang. 
- Ki vagy? - kérdezte a kis herceg. - Csinosnak csinos vagy... 
- Én vagyok a róka - mondta a róka. 
- Gyere, játsszál velem - javasolta a kis herceg. - Olyan szomorú vagyok...
- Nem játszhatom veled - mondta a róka. - Nem vagyok megszelídítve. 
- Ó, bocsánat! - mondta a kis herceg. Némi tűnődés után azonban hozzátette: - Mit jelent az, hogy "megszelídíteni"?
- Te nem vagy idevalósi - mondta a róka. - Mit keresel? 
- Az embereket keresem - mondta a kis herceg. - Mit jelent az, hogy "megszelídíteni"? 
- Az embereknek - mondta a róka - puskájuk van, és vadásznak. Mondhatom, nagyon kellemetlen! Azonfölül tyúkot is tenyésztenek. Ez minden érdekességük. Tyúkokat keresel?
- Nem - mondta a kis herceg. - Barátokat keresek. Mit jelent az, hogy "megszelídíteni"? 
- Olyasmi, amit nagyon is elfelejtettek - mondta a róka. - Azt jelenti: kapcsolatokat teremteni. 
- Kapcsolatokat teremteni? 
- Úgy bizony - mondta a róka. - Te pillanatnyilag nem vagy számomra más, mint egy ugyanolyan kisfiú, mint a többi száz- meg százezer. És szükségem sincs rád. Ahogyan neked sincs énrám. Számodra én is csak ugyanolyan róka vagyok, mint a többi száz- meg százezer. De ha megszelídítesz, szükségünk lesz egymásra. Egyetlen leszel számomra a világon. És én is egyetlen leszek a te számodra... 
- Kezdem érteni - mondta a kis herceg. - Van egy virág... az, azt hiszem, megszelídített engem... 
- Lehet - mondta a róka. - Annyi minden megesik a Földön... 
- Ó, ez nem a Földön volt - mondta a kis herceg. 
A róka egyszeriben csupa kíváncsiság lett.
- Egy másik bolygón?
- Igen.
- Vannak azon a bolygón vadászok?
- Nincsenek.
- Lám, ez érdekes. Hát tyúkok? 
- Nincsenek. 
- Semmi sem tökéletes - sóhajtott a róka. De aztán visszatért a gondolatára: - Nekem bizony egyhangú az életem. Én tyúkokra vadászom, az emberek meg énrám vadásznak. Egyik tyúk olyan, mint a másik; és egyik ember is olyan, mint a másik. Így aztán meglehetősen unatkozom. De ha megszelídítesz, megfényesednék tőle az életem. Lépések neszét hallanám, amely az összes többi lépés neszétől különböznék. A többi lépés arra késztet, hogy a föld alá bújjak. A tiéd, mint valami muzsika, előcsalna a lyukamból. Aztán nézd csak! Látod ott azt a búzatáblát? Én nem eszem kenyeret. Nincs a búzára semmi szükségem. Nekem egy búzatábláról nem jut eszembe semmi. Tudod, milyen szomorú ez? De neked olyan szép aranyhajad van. Ha megszelídítesz, milyen nagyszerű lenne! Akkor az aranyos búzáról rád gondolhatnék. És hogy szeretném a búzában a szél susogását...
A róka elhallgatott, és sokáig nézte a kis herceget.
- Légy szíves, szelídíts meg! - mondta.
- Kész örömest - mondta a kis herceg -, de nem nagyon érek rá. Barátokat kell találnom, és annyi mindent meg kell ismernem! 
- Az ember csak azt ismeri meg igazán, amit megszelídít - mondta a róka. - Az emberek nem érnek rá, hogy bármit is megismerjenek. Csupa kész holmit vásárolnak a kereskedőknél. De mivel barátkereskedők nem léteznek, az embereknek nincsenek is barátaik. Ha azt akarod, hogy barátod legyen, szelídíts meg engem.
- Jó, jó, de hogyan? - kérdezte a kis herceg. 
- Sok-sok türelem kell hozzá - felelte a róka. - Először leülsz szép, tisztes távolba tőlem, úgy, ott a fűben. Én majd a szemem sarkából nézlek, te pedig nem szólsz semmit. A beszéd csak félreértések forrása. De minden áldott nap egy kicsit közelebb ülhetsz...
Másnap visszajött a kis herceg. 
- Jobb lett volna, ha ugyanabban az időben jössz - mondta a róka. - Ha például délután négykor érkezel majd, én már háromkor elkezdek örülni. Minél előrébb halad az idő, annál boldogabb leszek. Négykor már tele leszek izgalommal és aggodalommal; fölfedezem, milyen drága kincs a boldogság. De ha csak úgy, akármikor jössz, sosem fogom tudni, hány órára öltöztessem díszbe a szívemet... Szükség van bizonyos szertartásokra is.
- Mi az, hogy szertartás? - kérdezte a kis herceg. 
- Az is olyasvalami, amit alaposan elfelejtettek - mondta a róka. - Attól lesz az egyik nap más, mint a másik, az egyik óra különböző a másiktól. Az én vadászaimnak is megvan például a maguk szertartása. Eszerint minden csütörtökön elmennek táncolni a falubeli lányokkal. Ezért aztán a csütörtök csodálatos nap! Olyankor egészen a szőlőig elsétálok. Ha a vadászok csak úgy akármikor táncolnának, minden nap egyforma lenne, és nekem egyáltalán nem lenne vakációm. 
Így aztán a kis herceg megszelídítette a rókát. S amikor közeledett a búcsú órája:
- Ó! - mondta a róka. - Sírnom kell majd.
- Te vagy a hibás - mondta a kis herceg. - Én igazán nem akartam neked semmi rosszat. Te erősködtél, hogy szelídítselek meg.
- Igaz, igaz - mondta a róka.
- Mégis sírni fogsz! - mondta a kis herceg.
- Igaz, igaz - mondta a róka.
- Akkor semmit sem nyertél az egésszel.
- De nyertem - mondta a róka. - A búza színe miatt. - Majd hozzáfűzte: - Nézd meg újra a rózsákat. Meg fogod érteni, hogy a tiéd az egyetlen a világon. Aztán gyere vissza elbúcsúzni, s akkor majd ajándékul elárulok neked egy titkot.
A kis herceg elment, hogy újra megnézze a rózsákat.
- Egyáltalán nem vagytok hasonlók a rózsámhoz - mondta nekik. - Ti még nem vagytok semmi. Nem szelídített meg benneteket senki, és ti sem szelídítettetek meg senkit. Olyanok vagytok, mint a rókám volt. ugyanolyan közönséges róka volt, mint a többi száz- meg százezer. De én a barátommá tettem, és most már egyetlen az egész világon. 
A rózsák csak feszengtek, ő pedig folytatta:
- Szépek vagytok, de üresek. Nem lehet meghalni értetek. Persze egy akármilyen járókelő az én rózsámra is azt mondhatná, hogy ugyanolyan, mint ti. Holott az az igazság, hogy ő egymaga többet ér, mint ti valamennyien, mert ő az, akit öntözgettem. Mert ő az, akire burát tettem. Mert ő az, akit szélfogó mögött óvtam. Mert róla öldöstem le a hernyókat (kivéve azt a kettőt-hármat, a lepkék miatt). Mert őt hallottam panaszkodni meg dicsekedni, sőt néha hallgatni is. Mert ő az én rózsám.
Azzal visszament a rókához.
- Isten veled - mondta.
- Isten veled - mondta a róka. - Tessék, itt a titkom. Nagyon egyszerű: jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.
- Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan - ismételte a kis herceg, hogy jól az emlékezetébe vésse.
- Az idő, amit a rózsádra vesztegettél: az teszi olyan fontossá a rózsádat.
- Az idő, amit a rózsámra vesztegettem... - ismételte a kis herceg, hogy jól az emlékezetébe vésse.
- Az emberek elfelejtették ezt az igazságot - mondta a róka. - Neked azonban nem szabad elfelejtened. Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél. Felelős vagy a rózsádért...
- Felelős vagyok a rózsámért - ismételte a kis herceg, hogy jól az emlékezetébe vésse." 

1 megjegyzés: